1. fejezet

Tádádááá!!! Meg is érkezett az első fejezet!! Igaz, azt írtam, hogy novemberben hozom ezt a részt, de mivel ma van Halloween, így nem bírtam magammal :)
Az is felmerült bennem, hogy a születésnapomon (okt. 28.) hozom, de az a pár nap már mindegy! ;)
Nem is húzom az időt, ha tetszett, akkor pipáljatok, kommenteljetek, iratkozzatok fel!!
Ölel, Gab

Nyla szemszöge

*Egy héttel később*

A kiválasztott dobozt a dzsekim egyik belső zsebébe tettem. Senki sem látta. Amikor kiléptem az ajtón, arra vártam, hogy megszólaljon a riasztó. De nem történt semmi. Ilyen üzletet sem találsz minden sarkon! Elindultam a park irányába. Néha-néha visszanéztem, hogy nem követ-e senki. Nem követtek, vagyis nincs mitől tartani. A szél lágyan fújdogált az őszi délutánon. Hamarosan itt az október, már érezhető. Kettőt pislogunk, és már a tél itt is lesz! A hűvösebb idő ellenére sokan voltak a parkban, és annak környékén. Leültem egy kiválasztott padra, majd a táskámban kezdtem kutakodni. Elővettem egy hamburgert, amit tegnap vettem. Éppen beleharaptam, de a maradékot egyből vissza kellett tennem, mivel egy rendőrt pillantottam meg. Keresett valamit. Vagy valakit... Lehet, hogy nem is engem keres. Lehet, hogy valami körözött bűnöző járkál errefelé.

- Ő az! - hallottam meg egy férfi hangot nem messze tőlem. A hang irányába fordultam. Egy alacsony, kopasz férfi mutatott rám. Engem bámult. A rendőrre néztem. Ő is engem bámult. Mind a két személy elindult felém. Ez várható volt... A táskámat a hátamra vettem, lassan felálltam a padról. A rendőr gyorsított, a kopasz csávó pedig a megszokott tempóban igyekezett felém. Vártam még egy darabig, majd futásnak eredtem. A hátam mögül lehetett hallani, hogy Állj, rendőrség!, de nem érdekelt, csak futottam tovább. Két saroknyit futottam, mire megpillantottam a Plázát. - A Plázában tökéletesen eltudnék bújni. - gondoltam magamban. A bejáratnál utat törtem magamnak, az automata ajtón beléptem, és egyenesen a mozgólépcsőt céloztam meg. Ott is kettesével szedtem a fokokat, de hamarabb jutottam fel, mint az üldözőm. A mosdót céloztam meg. Hisz, egy férfi rendőr csak nem jön be egy női mosdóba! Beszaladtam, majd megszálltam egy üres fülkét. A táskámból elővettem egy hajgumit, és egy "kamuszemüveget". Levettem a dzsekimet, amit egyből a táskámba visszatettem. Hajamat összecopfoztam, a szemüveget felvettem, majd kiléptem a fülkéből. A mosdó előtt állt, és türelmetlenkedett a rendőr, aki idáig követett. Nem ismert fel, még szerencse! Ám nem tudtam sokáig álcázni magam, mert valaki megragadta a karomat.
- Futkározni a játszótéren kell! - hallottam meg a hátam mögül egy női hangot. Megfordultam, és nem hittem a szememnek: egy rendőrnő ragadta meg a karomat. Vörös haját kontyban viselte, egy tengerkék felsőt viselt (ami illett a szeme színéhez) hosszú farmerrel. Hogy honnan tudom, hogy rendőr? A felsőjén egy sárga kitűző díszelgett, és ez a felirat állt rajta: Pláza-rendőr. Arra nem gondoltam, hogy a Plázában is szokott "rendőr" lenni!Elindult a Plázán keresztül, én pedig mentem utána, mint egy kutya. A legjobb pedig az, hogy az üldözőm is jött utánunk. Végigsétáltuk az egész Plázát. Mindenki minket figyelt. A földszintre érve a bejárathoz mentünk. Az egyik ruhaüzlet mellett volt egy ajtó, amire ez volt írva: Pláza-rendőrség. A nő ajtót nyitott, és később egy helyiségben találtam magam. Leültettek egy faszékre a terem közepén. Velem szemben egy barna íróasztal díszelgett, ami mögött egy kb. középkorú férfi ült. Szúrós tekintetével engem vizslatott. Persze az "igazi" rendőr ott állt mellettem, mint egy testőr.
- Maga mit követett el, hogy a kolleganő idehozta? - kérdezte az előttem ülő rendőr, miközben elővett egy tollat. Gondolom, jegyzetelni akar, de én nem fogok semmit sem mondani. Hirtelen valaki lerántotta rólam a táskámat. Hát persze, hogy az a nő volt! Odaadta a főnökének a táskámat, ő pedig turkálni kezdett benne.
- És maga miért üldözte ezt a lányt? - kérdezte a rendőrfaszitól.
- Az egyik boltból cigarettát lopott! - mondta ki egyből a választ. Eközben a táskámból minden kikerült az asztalra: a dzsekim, a hamburger, a félretett pénzem, és a személyes irataim.
- Itt semmilyen cigaretta nincs! - döbbent le a Pláza "nyomozója". A "másik" zsaru a dzsekimért nyúlt. Az összes zsebemet kiürítette. Az asztalra került még pár darab zsebkendő, és a cigaretta...
Természetesen ezek után a személyes irataimat kezdték tanulmányozni. Az igazi zsarunak átadták a cuccaimat azzal az indokkal, hogy ez az ő ügyük. Szóval, a szaladgálásomért nem kaptam semmit. A táskámat visszakaptam, de a cigi a gorilla zsebébe került. Karon ragadott, majd kisétáltunk a Plázából. Számomra világossá vált, hogy hova megyünk: vagy a rendőrségre vagy az Otthonba.

~**~

Hirtelen kinyílt az ajtó. Egy magas, öltönyös férfi lépett be rajta. Egyenesen felém indult. Szemei villámokat szórtak. Előttem állt meg. Kinyújtotta a bal kezét. Tudtam, hogy mit akar. Megfogtam a táska fülét, és lassan nyújtottam neki. Arcára kiült a türelmetlenség. Egy hirtelen mozdulattal elvette a táskát. Csak sóhajtott egyet, mire én megforgattam a szemeimet. Indult is az ajtóhoz, én pedig utána. Beszálltunk egy fekete Skoda-ba, és elindultunk. Alighogy elindultunk, Carl mobilja megcsörrent. Felvette.

- Smith! ... Á, jó napot! ... Igen, nagyon sajnálom. ... Ezt hogy érti? ... Megfog javulni, csak idő kell neki! ... Értem. ... Akkor a papírokat majd kitöltik. ... Viszont hallásra! - majd megszakította a vonalat. Letört, és dühös volt. Egy valamit tudni kell Carl-ról: ha ilyen a hangulata, akkor nem érdemes beszélgetésbe bonyolódni vele. Tapasztalat! Emiatt az utunk csendben telt. Nem mintha beszélni akartam volna, de így fix, hogy ő sem fog megszólalni! Így nekem az volt a dolgom, hogy a tájat nézzem, és a telefonbeszélgetésen gondolkozzak. Volt pár tippem, hogy kivel beszélhetett, de amikor azt a mondatot kimondta, akkor már világossá vált. Thompson-ék... Szomorúnak kéne lennem? Nem, hisz nem ők az első nevelőszüleim!

Prológus

Helóka idetévedt emberkék (ufók vagy bármi más), egy újabb Gab-történet érkezett.
Nos, ez a blog-ötlet még szeptember elején pattant ki a fejemből, de most jutottam el odáig, hogy a Prológust most tegyem ki. Csak pár rész (másfél rész :D) van kész, de a héten befejezem, és elkezdem az újabb részt.
Ölel, Gab
Ui.: Az első rész valamikor novemberben kerül ki, addig csak ennyi van ;)

Nyla szemszöge

- Még egyszer! Még egyszer! - kántálta a két kis szörnyeteg. Így újból meg kellett csinálnom ugyanazt... szuper! Elővettem egy újabb kék lufit, felfújtam, majd elengedtem. A léggömb repült, vicces hangot hallatva maga után. A fiúk röhögve figyelték a szálló gömböt, és arcukra csalódottság ült, mikor a lufi a földre zuhant. Én csak a szemeimet forgattam. de hál' istennek találtak más elfoglaltságot: autóversenyt játszani. Ledobtam magam a kényelmes kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. A kanapé sokkal kényelmesebb volt, mint a padló! Kerestem egy zenecsatornát, és hallgattam azt, ami éppen szólt. Sajnos, nem tudtam sokáig zenét hallgatni, mivel John, és Dave összeveszett egy játékautón. Ebből le lehetett vonni a következtetést: túl üvöltötték a TV-t. Ekkor az ajtóban megjelent Mrs. Thompson. Zöld kötény volt rajta, amin a következő felirat állt: Anya ma megint finomat főzött. Hosszú, sötétbarna haját copfban viselte, barna szemeivel pedig dühösen méregetett.
- Kapcsold ki azt a hangos hülyeséget! - parancsolt rám. Mrs. Thompson nincs nagyon oda az elektronikus kütyükért (így szokta nevezni a TV-t, a számítógépet stb.). Unott arccal meredtem rá, majd kikapcsoltam a készüléket. Ha ő nem szereti, akkor más se szeresse... Mrs. Thompson még mindig az ajtóban ácsorgott, és a veszekedő fiúkat figyelte. Később rám nézett, szemeivel szinte villámokat szórt.
- Szedd szét a fiúkat, és menjetek ki a parkba! - adta ki a parancsot, majd visszasietett a konyhába. Felálltam tökéletes ülőhelyemről, hogy a két pisist szétszedjem. Dave erősen ütögette John-t, és ezt onnan tudom, hogy amikor próbáltam őket szétszedni, párszor én is kaptam egy-két öklöst. John-t felvettem, mire Dave abbahagyta a verekedést.
- Elmegyünk sétálni a parkba, semmilyen verekedést nem akarok látni! - mondtam, majd letettem John-t. Nem csináltak semmit, csak nézték a másikat. Hoztam a kabátjukat, és a cipőjüket, amiket azonnal felvettek. Én is felvettem a fekete dzsekimet, és a fekete cipőmet. Kézen fogtam őket, és így indultunk a parkba. Az út csendesen telt. A parkban hagytam őket játszani, én pedig egy padról figyeltem. Szinte mindig nekem kell rájuk figyelni... Nem csoda, hogy már bébiszitternek érzem magam.