2015. november 20., péntek

3. fejezet 2/1

Hát, ez a nap is eljött... Michael szülcsinapcsija!! És, mivel túl éltünk egy újabb hetet a suliban, így meghoztam a következő részt. Bevallom, ez az egyik kedvenc részem :P
De nem húzom tovább a szót, íme a rész!
Ölel, Gab
Ui.: Happy Birthday Michael Clifford!! ♥♥

Nyla szemszöge

*Két héttel később*

- Én biztos, hogy nem! - mondtam ki a véleményemet. Csak egy a bökkenő: ebben az esetben Carl-t nem érdekli a véleményem. Ilyenkor az sem érdekelné, ha egy kést szorítanék magamhoz, és azt mondanám, hogy öngyilkos leszek, ha megteszi.
- De ez egy nagy lehetőség! - mondta a magáét. A nyomtató ekkor egy pittyegéssel jelezte, hogy kinyomtatta az iratot. Carl nagy mosollyal az arcán kivette a lapot, majd aláírta. - Imádni fogod!
- Nem, nem fogom! - mondtam, majd kiviharzottam, egyenesen az udvarra. Ezt mégis hogy képzeli? A hátam mögött intézkedik? És még azt hiszi, hogy nem veszem észre? Még mindig úgy kezel, mint egy kis taknyost! De ebből már rohadtul elegem van! Az udvaron megcéloztam egy padot, leültem, és magamban szidtam Carl-t, meg úgy mindenkit! A félév olyan lassan múlik. Na de az évek... azok hamar tovaszállnak. Amikor a múlton rágódom, akkor számomra olyan érzés, mintha tegnap jöttem volna ide először. Pedig, már vagy 11 évet húztam le itt... Jobbra tekintve észrevettem a bejáratnál ácsorgó Violet-et. Amikor észrevette, hogy őt nézem, elindult felém. Haja ide-oda lobogott a szélben, mint egy zászló. Mikor elém ért, csípőre tette a kezeit.
- Te mégis kinek képzeled magad? - kérdezte kicsit emelt hangon.
- Mi bajod van?
- Amit pár hete Leila-val műveltél az... az...
- Ennyire véded a gazdádat? - amint ezt megkérdeztem, Violet azzal az idióta hülye vagyok, és nem értem arcával bámult.
- Milyen gazda? - kérdezte értetlenül.
- Igen, jól hallottad! Te meg a többi piperkőc! Ti vagytok Leila kutyái, mindenhová követitek, és a seggét is kinyaljátok! - Violet ekkor szólásra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki. Na igen, Leila-val össze kell "verekedni", ha elakarunk érni valamit. De ha a pincsijeit kell elhallgattatni, akkor elég csak jól beszólni, a többi megy magától. Felpattantam, és besétáltam az épületbe. Odamentem a "recepcióhoz", megragadtam egy lapot, és elkezdtem kitölteni. Este 10 óra után kijárási tilalom van, nappal viszont ha valaki ki akar menni, akkor azt "tudatnia kell". Hamar végeztem a lap töltögetésével. Leadtam, majd elindultam. A csípős hidegben caflattam egyedül. Séta közben elővettem a zsebem alján lapuló aprókat, és megszámoltam őket. Egy italra elég... Tökéletesen időzítettem az indulásomat, mivel elértem azt a buszt, ami elvisz a megadott helyig. Gyorsan felugrottam a járműre, majd egy kétszemélyes ülés külső helyére ültem. Nem utaztam sokáig, hamar leszálltam. A sarkon megpillantottam a Starbucks-ot. Besétáltam a kellemesen meleg helyiségbe, majd a sor végére álltam. Nos, a sor vége konkrétan azt jelenti, hogy a pulthoz tudtam állni. Végig néztem a kínálatot, majd leadtam a rendelésemet. Fizettem, és vártam. Azon gondolkoztam, hogy nem is kéne visszamennem. Csak úgy lelépnék, aztán elboldogulnék egyedül. Csak ha Carl rám szabadítaná a zsarukat, akkor nekem végem!
Ilyeneken elmélkedtem, mikor hátsó fertályaimon két kezet éreztem meg. Megfordultam, minek következtében a kezei lekerültek rólam. A szemem azonnal megakadt a feltűnő színű haján. A szemébe akartam nézni, de ő inkább más testrészeimet bámulta meg magának. Természetesen egy pofonnal gazdagítottam, így már nem csak a haja volt vörös. Ezek után végre képes volt a szemembe néznie, majd mosolyra húzta a száját.
- Vadcica. - mondta, majd a számnak esett. Vadul csókolt, de én visszacsókolás helyett a jobb térdemmel a férfiasságát "találtam el". Letapadt a számról, és kezeivel a fájó pontját fogta meg. Még hallatszott, ahogyan egy baszki elhagyja a száját. Visszafordultam a pulthoz, ahol a csaj kikerekedett szemekkel állt, kezében az italommal. Elvettem a poharat, majd leültem egy asztalhoz. Miközben iszogattam az italomat, néztem a tájat az ablakon keresztül.
- Hé, bocsi! - hallottam meg egy férfi hangot. Feltekintettem, és egy kék szempárral találtam szemben magam. Haja tökéletesen volt beállítva, reklámba illő mosolya volt. Lehuppant a velem szemben lévő üres helyre.
- Igen? - kérdeztem vissza unottan. Fel voltam rá készülve, hogy ő is elakarja játszani velem ugyanazt, mint a vöröske.
- Mikey nevében is bocsánatot kérek, amiért neked esett. - mondta, miközben kinyújtotta jobb kezét. - Amúgy Luke vagyok. - nem volt kedvem jópofizni, így nem fogadtam el Luke kéznyújtását. Belekortyoltam a cappuccino-mba, Luke pedig lelépett. Odament a vöröskéhez, majd elráncigálta a helyszínről. Őszintén, nem nagyon érdekelt. Az italommal együtt kisétáltam a szabadba, majd lassan elkezdtem sétálni a park felé. A hidegben nagyon jól esett a meleg lötty. A melegség szétáradt a testemben. Ezt az érzést fogom érezni akkor is, amikor elmehetek az Otthonból. Carl szerint már mániákusan gondolok erre. De ha tudná... Ő csak ne szóljon bele a dolgomba! A hideg szél belekapott a hajamba, és éreztem, hogy valaki a hátam mögött áll. Megfordultam, és a vöröske állt mögöttem.
- Jó illatú a hajad. - mondta, és egy mosollyal jutalmazott meg.
- Miért követsz? - kérdezem dühösen. Persze a Starbucks-ban elkezd fogdosni, meg csókolni, most meg tök normálisan a tudtomra adta, hogy a hajamnak jó illata van...
- Én bocsánatot kérek, csak olyan szexin nézel ki, hogy nem bírtam magammal! - mondta, majd közeledett felém. Már a Starbucks-ban is lehetett érezni, hogy alkoholt fogyasztott, de most nem annyira volt érezhető. Egyre közelebb jött, én pedig hátráltam.
- Engem egy ribancnak nézel vagy mi a franc!? - akadtam ki. - Azt hiszed, hogy a "bájoddal" leveszel a lábamról, és majd beledőlök a karjaidba, aztán meg az ágyba? - majd minden erőmet beleadva újra tökön találtam a csávót. Ő a földre esett, és magzat-pózban fájlalta férfiasságát. Én azonnal leléptem, egyenesen a buszmegállóhoz. Letelepedtem a padra, majd tovább iszogattam. Na szép, ma már minden faszi azt hiszi, hogy egy mosollyal, és szép szavakkal le lehet nyűgözni egy lányt. Hirtelen befutott a várt busz. Hamar visszaértem, és lassan indultam a bejárat felé. Amint beléptem, előttem állt Carl, hatalmas mosollyal az arcán.
- Pakolhatsz Nyla!

2015. november 11., szerda

2. fejezet

Sziasztok, Gab újból jelentkezik! Ez a rész egy éjszaka szüleménye. Néha úgy vagyok, hogy 1 nap alatt kb. 4-5 részt is megírok. De (sajnos) valamikor 2 naponta írok meg egy fél részt :/
Még egy pozitívum: 2 követője van a blognak! Számomra ez fantasztikus, örülök, hogy tetszik a történet ♥
Ez a rész egy megtörtént esemény alapján készült!
Ölel, Gab

Nyla szemszöge

Ahogy sétáltunk a folyosón, többen megbámultak minket. De inkább engem. Végül Carl irodájában kötöttünk ki. Tudtam, hogy hogyan működnek itt a dolgok. Egy fekete bőrfotelben helyet foglaltam, Carl pedig az asztala mögötti székben lelt kényelmet. Mélyen a szemeimbe nézett.
- Nyla, miért jó ez? - kérdezi értetlen tekintettel. - Azt még megértem, hogy lázadsz, de miért akarsz mindenáron itt maradni?
- Nem mindegy, hogy azt a félévet itt vagy máshol húzom ki? - tettem fel azt a kérdést, szerintem jogosan. Hisz, hogyha betöltöm a 18-at, akkor már nem fogok ide "tartozni". Akkor szabad életet élhetek szabályok nélkül, függetlenül, egyedül... Carl azt nem érti, hogy miért akarok visszahúzódó lenni vagy hogy miért akartam ilyen lenni. Erről nem akarok beszélni, főleg nem Carl-al. Mi köze a dolgaimhoz? Csak nevelőszülőket próbál (próbál!) találni nekem. Carl csak a fejét rázta.
- De Nyla, ne így állj hozzá! - törte meg a csendet. Ha ezt a mondatot nem hallottam tőle ezerszer, akkor egyszer sem! Legyintett. Ez csak annyit jelent, hogy menjek fel a szobámba. Felálltam, kisétáltam, és a lépcső felé vettem az irányt. Nincsen sok gyerek az Otthonban. Az emeleten a szobák közepes méretűek voltak, két gyerek foglalt el egy szobát. Én az emeleti folyosó legvégén lakok, a 115-ös szobában. Kezemmel megérintettem a hideg kilincset. Eleinte csak tétováztam, de aztán egy mozdulattal lenyomtam a kilincset, és beléptem a helyiségbe. A "kis előszobában" állt egy nagy szekrény, jobb oldalt pedig egy ajtó volt, ami a fürdőszobát rejtette. Levettem a cipőt, és beléptem egy kicsit nagyobb helyiségbe. Ott két ágy, és két éjjeliszekrény foglalt helyet. Az ablak alatti ágy üres volt. Az ággyal szemben volt a másik alvóhely. Sok párna hevert rajta, és egy lány. Ő volt Tami-Lynn. Tami-Lynn egy 15 éves, szőkésbarna hajú, tengerkék szemű lány volt. Egy kinyúlt, szürke pulcsit viselt, és egy ugyanolyan színű melegítőnadrágot. Egy dobozt tartott az ölében. Tami-Lynn hobbija a varrás, azt a sok párnát is ő varrta. Furcsán nézett rám.
- Sz... szia... - köszönt makogva. Csak biccentettem köszönés képpen. Lehuppantam az üres ágyra. A plafont kezdtem bámulni. Thompson-éknál a szobám nagyobb volt, de üresebb is. Ott csak egy ágy volt, semmi több. Nagy unalmamban felálltam az ágyról, és kihúztam az ágynemű tartót. Benne volt egy füzet, egy fekete tolltartó, és egy... párna? Amikor itt hagytam az Otthont, akkor semmilyen párna nem volt benne. Felvettem. Egy sötétbarna, nagyon puha párna volt. Megfordítottam. A nevem volt rávarrva a hátuljára.
- Azt neked csináltam... - hallottam meg Tami-Lynn hangját. Ránéztem. - Hogy legyen valami emléked rólam...
- Kössz. - mondtam, majd ismét a párnára néztem. Idáig itt az Otthonban csak karácsonykor kaptam pár ajándékot, a születésnapomon pedig Carl-tól valami apróságot. De mástól soha nem kaptam semmit. Most pedig a "szobatársamtól" kaptam egy párnát. Furcsa érzés volt. Az ágyamra tettem a párnát a füzettel, és a tolltartóval együtt. Lefeküdtem, és elkezdtem rajzolni. Tami-Lynn a varráshoz, én a rajzoláshoz értek.

*Este*

Az utolsó falatot is lenyeltem, megtöröltem a számat, majd elindultam a hall felé. Még negyed óránk van a takarodóig. A hallban pár lány beszélgetett. Név szerint Gina, Leila, Charlotte, Colette, és Violet. Ők az Otthon egyik "klikkjét" alkotják. Ők a legbalhésabb lányok, még engem is leköröznek... Lefordítva ez azt jelenti, hogy nem cigit loptak, hanem sokkal durvább dolgokat műveltek. A szokásos dolgaikat csinálták: pletykáltak, és cikiztek. Ahogy egyre előrébb mentem, a talpam alatt nyikorgott a padló. A csajok tekintete persze rám vándorolt. Jól megnéztek maguknak, majd hirtelen felállt Leila.
- Ó drága Nyla! - kezdte "sajnálkozva". - Tudjuk, hogy nagyon beszeretnél hozzánk kerülni, de az nem úgy fog összejönni, ha cigit lopsz egy ócska üzletből! - mondta, mire a többi csaj felröhögött. Összepacsiztak, majd Leila is leült. Szemforgatással jeleztem, hogy baromira nem érdekel a megjegyzésük. Inkább gyors léptekkel felbaktattam a szobába, levágódtam az ágyra, majd folytattam a "művészkedést".
Kopogás törte meg a nagy csendet.
- Nem veszek semmit! - kiabáltam ki, de közben tovább rajzoltam. Az ajtó hirtelen kitárult, és két olyan személy lépett be rajta, akiket legszívesebben eltüntetnék a Föld színéről.
- Beszélnem kell veled! - kezdte is a hegyi beszédet. - Kérlek azt addig tedd el! - mondta, de szavai süket fülre találtak. Hirtelen valaki kikapta kezemből az eszközt. Idegesen néztem rá. Felugrottam az ágyról, mire Carl egy kicsit megszeppent, de Leila-ra nem hatott.
- Add vissza! - mondtam, és kinyújtottam a jobb kezem.
- Azok után, ahogyan beszóltál nekem a hallban! Előbb kérj bocsánatot! - na, ezt nem értettem. Egyáltalán nem! Mi az, hogy én beszóltam neki!?
- Nos Nyla, ezért jöttem. Hallottam, hogy megbántottad Leila-t...
- Ez a kis fruska szólt be nekem, csak most játssza azt a nem létező eszét! - förmedtem Carl-ra.
- Te vagy a fruska! És nekem igenis több eszem van, mint neked! - szállt be Leila. - És mellesleg! - itt felemelte a mutatóujját. - Engem szerettek az igazi szüleim, nem úgy, mint téged! - na, itt nálam elszakadt a cérna. Mégis hogy képzeli azt, hogy a szüleimről beszéljen!? Odaugrottam Leila-hoz, megragadtam a haját, és cibálni kezdtem. Ő hangosan sikoltott. Minél hangosabb volt, annál erősebben rángattam a póthaját. Carl megragadta a karomat.
- Nyla, engedd el! - mondta, de nem érdekelt. Megkapja a kis ribanc, amit megérdemel. Éreztem, hogy Carl hamarosan kellő távolságra fog elvinni Leila-tól, ezért még bedobtam az utolsó kártyát. Jobb lábamat meglendítettem, és jól gyomorszájon rúgtam őt. Elengedtem haját, Carl pedig azonnal Leila-hoz ment. Az ajtón ekkor lépett be Tami-Lynn.
- Ezt még megbeszéljük! - mondta Carl, majd kivezette a sérültet a szobából. Tami-Lynn értetlenül figyelte a jelenetet, aztán bement a fürdőbe. Én visszavetettem magam az ágyamba. Elővettem a füzetet, és írni kezdtem. Hogy mit írtam? Ami csak eszembe jutott. Amit már a szívemben hordoztam, de nem mondtam el senkinek.