Prológus

Helóka idetévedt emberkék (ufók vagy bármi más), egy újabb Gab-történet érkezett.
Nos, ez a blog-ötlet még szeptember elején pattant ki a fejemből, de most jutottam el odáig, hogy a Prológust most tegyem ki. Csak pár rész (másfél rész :D) van kész, de a héten befejezem, és elkezdem az újabb részt.
Ölel, Gab
Ui.: Az első rész valamikor novemberben kerül ki, addig csak ennyi van ;)

Nyla szemszöge

- Még egyszer! Még egyszer! - kántálta a két kis szörnyeteg. Így újból meg kellett csinálnom ugyanazt... szuper! Elővettem egy újabb kék lufit, felfújtam, majd elengedtem. A léggömb repült, vicces hangot hallatva maga után. A fiúk röhögve figyelték a szálló gömböt, és arcukra csalódottság ült, mikor a lufi a földre zuhant. Én csak a szemeimet forgattam. de hál' istennek találtak más elfoglaltságot: autóversenyt játszani. Ledobtam magam a kényelmes kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. A kanapé sokkal kényelmesebb volt, mint a padló! Kerestem egy zenecsatornát, és hallgattam azt, ami éppen szólt. Sajnos, nem tudtam sokáig zenét hallgatni, mivel John, és Dave összeveszett egy játékautón. Ebből le lehetett vonni a következtetést: túl üvöltötték a TV-t. Ekkor az ajtóban megjelent Mrs. Thompson. Zöld kötény volt rajta, amin a következő felirat állt: Anya ma megint finomat főzött. Hosszú, sötétbarna haját copfban viselte, barna szemeivel pedig dühösen méregetett.
- Kapcsold ki azt a hangos hülyeséget! - parancsolt rám. Mrs. Thompson nincs nagyon oda az elektronikus kütyükért (így szokta nevezni a TV-t, a számítógépet stb.). Unott arccal meredtem rá, majd kikapcsoltam a készüléket. Ha ő nem szereti, akkor más se szeresse... Mrs. Thompson még mindig az ajtóban ácsorgott, és a veszekedő fiúkat figyelte. Később rám nézett, szemeivel szinte villámokat szórt.
- Szedd szét a fiúkat, és menjetek ki a parkba! - adta ki a parancsot, majd visszasietett a konyhába. Felálltam tökéletes ülőhelyemről, hogy a két pisist szétszedjem. Dave erősen ütögette John-t, és ezt onnan tudom, hogy amikor próbáltam őket szétszedni, párszor én is kaptam egy-két öklöst. John-t felvettem, mire Dave abbahagyta a verekedést.
- Elmegyünk sétálni a parkba, semmilyen verekedést nem akarok látni! - mondtam, majd letettem John-t. Nem csináltak semmit, csak nézték a másikat. Hoztam a kabátjukat, és a cipőjüket, amiket azonnal felvettek. Én is felvettem a fekete dzsekimet, és a fekete cipőmet. Kézen fogtam őket, és így indultunk a parkba. Az út csendesen telt. A parkban hagytam őket játszani, én pedig egy padról figyeltem. Szinte mindig nekem kell rájuk figyelni... Nem csoda, hogy már bébiszitternek érzem magam.