Merry Xmas Hambik!!
Ez a kis különkiadás már egy ideje motoszkált a fejemben, és az olvasóknak bármit ;)
Remélem mindenki megkapja azt, amire nagyon vágyik (én Ash-t szerettem volna, de talán majd jövőre :/)!
És remélem, hogy tetszik nektek ez az olvasnivaló!
Találkozunk 2016-ban!!! ;)
Ölel, Gab
2005. 12. 23.
Nyla szemszöge
Idegesen járkáltam fel s alá a kicsi előszobában. Néha-néha kitekintettem az ajtón az utcára, hátha megpillantom a Mikulás szánját. Felpipiskedtem, de kint csak a nagy havazást láttam. A szomszédos házakon karácsonyi díszek csilingeltek, és fényesen világítottak. A miénk előtt 2 hóember díszelgett, és védték a házat, csak a Mikulást engedhették be! Hirtelen topogó hangokat hallottam meg. Megint kitekintettem, de nem láttam rénszarvast vagy bármi télapós dolgot. A kandallóhoz rohantam, és vártam, hogy a Mikulás esetleg beessen rajta. Én nem hiszem, hogy a dagi Miki beférne, de ő tudja! Idegesen piszkáltam a hajamat, de a hangokat az emeletről hallottam. Talán bejött az egyik nyitott ablakon! Felspuriztam a csigalépcsőn, és kerestem egy nyitott ablakot. A folyosón nem volt... Így minden szobába benyitottam. Először Jessica szobájába tértem be. Nála nem volt kinyitva az ablak, így kutathattam tovább! A következő szoba a pici Jenny-é volt. Édesen aludt a babaágyában, csak a szuszogását hallottam. Az ő ablaka is csukva volt. Már csak két szoba maradt hátra: Cedric-é, és a szülőké. Először Cedric-hez nyitottam be. A szoba falai tele voltak focis poszterekkel, és egy-két saját képpel. Bárcsak az én szobám is ilyen lehetne... tele családi fotókkal! Nála sem találtam Mikulásra utaló nyomokat. Így már kissé csalódottan léptem be a szülők szobájába. Nem hívhatom őket apának, meg anyának, mert megtiltották. Ők csak szülők... Amint beléptem, felsikoltottam, mivel egy arc nélküli ember állt előttem. Az ablaka nyitva volt... Ekkor a szemeim elé kaptam a kezem, mert valaki felkapcsolta a villanyt.
- Minek visítozol? - hallottam meg Edith néni hangját. Az éppen felsíró Jenny-hez sietett. Előttem állt Harold bácsi, akiről azt hittem, hogy valami szarv nélküli krampusz vagy egy betörő bácsi. Mérgesen nézett rám, én pedig megszeppentem. Felemelte jobb kezét, mire reflexből hátraugrottam, majd futásnak eredtem. Ő hangos lépteivel utánam jött.
- Álljál meg! Gyere vissza, amíg szépen beszélek! - hallottam hangját. Egyből a bejárati ajtóhoz siettem. Nagy nehezen lenyitottam a kilincset, és kiléptem a hideg utcára. Meztelen lábam belesüppedt a hóba, és rettenetesen fázott. Harold bácsi nem jött ki utánam, hanem hallottam, hogy bezárja az ajtót. Visszaszaladtam, és próbáltam bejutni, de nem ment. Ekkor a bácsi mennydörgő hangját hallottam meg.
- Ha tudsz szót fogadni, akkor bejöhetsz! - hirtelen a ház fényei elaludtak. Halkan próbálkoztam az ajtó kinyitásával, de nem volt esélyem. Egyre jobban fáztam, már a lábaimat nem is éreztem! Ezért az udvar felé szaladtam. Az alacsony fakerítésen átszenvedtem magamat, és a hátsó ajtót céloztam meg. De hiába, nem nyílt ki... Leültem a hóba, és kitört belőlem a sírás. Pont karácsonykor! Pont velem! Pont itt! Ebben a pillanatban kattant a zár. Felálltam, és már nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy leszidnak! Nem érdekelt, hogy megvernek! Nem érdekelt! Csak végre a melegben szerettem volna lenni! Ekkor nyílt az ajtó, és Jessica állt előttem. Morcos fejet vágott. Próbáltam elfojtani a sírásomat, de nem ment valami könnyen. Jess egy zsebkendőt adott nekem, majd bevitt a házba. A lábaim eleinte ellenkeztek, mert a hó miatt szinte odafagytak a talajhoz. A ház melegébe érve a könnyeimet letöröltem, és lerogytam a padlóra. Jess rám mosolygott, ami megmelengette a szívemet. Egyedül ő az, aki nem szid le, és nem ver meg. Még a kis Jenny is rúg meg harap, és nem is szólnak rá! Lekapcsolta a magas lány a villanyt, mire én egy kicsit megijedtem.
- Fogd meg a kezem! - mondta mellettem suttogva, majd lágyan megfogta a kezemet. Egy fura bizsergést éreztem a végtagomban. Ezelőtt ilyet nem éreztem. Mások inkább bántottak, de Jessica kedvesen bánt velem. Halk léptekkel elindult, én pedig követtem. A sötétség mindent beborított, mintha egy barlangban kalandoztunk. Ekkor megbotlottam valamiben. De Jessica nem hagyta, hogy nagyot essek. Felrántott a földről, majd gyorsított léptein. Én szaporán követtem. Amint az emeletre értünk, bekanyarodtunk az egyik szobába. Jess elengedte a kezemet, majd mögöttem halkan becsukta az ajtót. Ekkor elöntött egy szégyenérzet, mivel ezelőtt csak úgy belopództam, hogy meglessem a Mikulást... Hirtelen felkapcsolódott a lámpa, én pedig hunyorogva néztem körbe. Jess az ágyneműtartót kihúzva a földre terített egy plédet, és egy párnát. Lehet, hogy a Mikulásnak szánja, hogy itt aludhasson... Ekkor rám mosolygott, és az ágy felé biccentett.
- Gyere! - invitált, én pedig az ágy mellé léptem. Leakartam ülni a plédre, de Jessica az ágyra ült, és engem is felültetett. - Ne félj, aludj itt! - mondta, majd ő ült a földre. Óvatosan betakartam magam a meleg takaróval, és próbáltam aludni. Jessica valamiért semmit sem akart velem csinálni. Nem olyan, mint az apukája vagy az anyukája. Leoltotta a villanyt, és újból sötét lett, csak az ablakon át szűrődött be a Hold, és az utcai lámpák fénye. Ekkor biztonságban éreztem magam.
- Minek visítozol? - hallottam meg Edith néni hangját. Az éppen felsíró Jenny-hez sietett. Előttem állt Harold bácsi, akiről azt hittem, hogy valami szarv nélküli krampusz vagy egy betörő bácsi. Mérgesen nézett rám, én pedig megszeppentem. Felemelte jobb kezét, mire reflexből hátraugrottam, majd futásnak eredtem. Ő hangos lépteivel utánam jött.
- Álljál meg! Gyere vissza, amíg szépen beszélek! - hallottam hangját. Egyből a bejárati ajtóhoz siettem. Nagy nehezen lenyitottam a kilincset, és kiléptem a hideg utcára. Meztelen lábam belesüppedt a hóba, és rettenetesen fázott. Harold bácsi nem jött ki utánam, hanem hallottam, hogy bezárja az ajtót. Visszaszaladtam, és próbáltam bejutni, de nem ment. Ekkor a bácsi mennydörgő hangját hallottam meg.
- Ha tudsz szót fogadni, akkor bejöhetsz! - hirtelen a ház fényei elaludtak. Halkan próbálkoztam az ajtó kinyitásával, de nem volt esélyem. Egyre jobban fáztam, már a lábaimat nem is éreztem! Ezért az udvar felé szaladtam. Az alacsony fakerítésen átszenvedtem magamat, és a hátsó ajtót céloztam meg. De hiába, nem nyílt ki... Leültem a hóba, és kitört belőlem a sírás. Pont karácsonykor! Pont velem! Pont itt! Ebben a pillanatban kattant a zár. Felálltam, és már nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy leszidnak! Nem érdekelt, hogy megvernek! Nem érdekelt! Csak végre a melegben szerettem volna lenni! Ekkor nyílt az ajtó, és Jessica állt előttem. Morcos fejet vágott. Próbáltam elfojtani a sírásomat, de nem ment valami könnyen. Jess egy zsebkendőt adott nekem, majd bevitt a házba. A lábaim eleinte ellenkeztek, mert a hó miatt szinte odafagytak a talajhoz. A ház melegébe érve a könnyeimet letöröltem, és lerogytam a padlóra. Jess rám mosolygott, ami megmelengette a szívemet. Egyedül ő az, aki nem szid le, és nem ver meg. Még a kis Jenny is rúg meg harap, és nem is szólnak rá! Lekapcsolta a magas lány a villanyt, mire én egy kicsit megijedtem.
- Fogd meg a kezem! - mondta mellettem suttogva, majd lágyan megfogta a kezemet. Egy fura bizsergést éreztem a végtagomban. Ezelőtt ilyet nem éreztem. Mások inkább bántottak, de Jessica kedvesen bánt velem. Halk léptekkel elindult, én pedig követtem. A sötétség mindent beborított, mintha egy barlangban kalandoztunk. Ekkor megbotlottam valamiben. De Jessica nem hagyta, hogy nagyot essek. Felrántott a földről, majd gyorsított léptein. Én szaporán követtem. Amint az emeletre értünk, bekanyarodtunk az egyik szobába. Jess elengedte a kezemet, majd mögöttem halkan becsukta az ajtót. Ekkor elöntött egy szégyenérzet, mivel ezelőtt csak úgy belopództam, hogy meglessem a Mikulást... Hirtelen felkapcsolódott a lámpa, én pedig hunyorogva néztem körbe. Jess az ágyneműtartót kihúzva a földre terített egy plédet, és egy párnát. Lehet, hogy a Mikulásnak szánja, hogy itt aludhasson... Ekkor rám mosolygott, és az ágy felé biccentett.
- Gyere! - invitált, én pedig az ágy mellé léptem. Leakartam ülni a plédre, de Jessica az ágyra ült, és engem is felültetett. - Ne félj, aludj itt! - mondta, majd ő ült a földre. Óvatosan betakartam magam a meleg takaróval, és próbáltam aludni. Jessica valamiért semmit sem akart velem csinálni. Nem olyan, mint az apukája vagy az anyukája. Leoltotta a villanyt, és újból sötét lett, csak az ablakon át szűrődött be a Hold, és az utcai lámpák fénye. Ekkor biztonságban éreztem magam.
*Karácsony reggele*
Korán akartam kelni. Sikerült is. Halkan leosontam a nappaliba. Még mindenki mélyen aludt. A nappaliban volt egy kandalló, amellett pedig a hatalmas karácsonyfa állt. A fa alatt temérdek ajándék lapult arra várva, hogy valaki kinyissa őket. Úgy bámultam azokat a bontatlan dobozokat, mintha egy életelixírt vagy a bölcsek kövét láttam volna. Egyre közelebb mentem hozzájuk. Leguggoltam, és egyenként elolvastam a dobozokra írt neveket. Nagyon sok a Cedric nevet viselte. De sokkal-sokkal több volt Jennifer névvel ellátva. Volt egy pár Jessica-s, Edith-es, és Harold-os. Még Huncutka neve is szerepelt valamelyik apró dobozon, pedig Huncutka egy aranyhörcsög... Tovább kutakodtam, bízva abban, hogy valamelyiken az én nevem is szerepel. Egyet sem találtam. Hatalmas gombóc alakult ki a torkomban, és a könnyeimmel küszködtem. Letöröltem a gördülő könnycseppeket, és a bejárati ajtóra pillantottam. Azt a tárgyat néztem, amelyik tegnap bezárult előttem, és kirekesztett a házból. Odasétáltam, és a zárban lévő kulcsot elfordítottam. Egyet kattant, mire elkezdtem felhúzni a kis cipőmet. Senki sem kelt fel, így csendben mehettem el. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a hűvös időbe. Az utca kihalt volt, én pedig egyedül. Halkan becsuktam a ház ajtaját, és elindultam. Hogy merre? Azt én sem tudtam. Olyan helyre szerettem volna menni, ahol tényleg boldogan telik a karácsonyom. Ilyen helyet nem nagyon ismertem... Így csak fel-alá flangáltam céltalanul. Ekkor egy furcsa csilingelő hangot hallottam meg. Elfordultam a hang irányába, és a szemem elé tárult az év csodája: maga a Mikulás!! Egy kis időre el is felejtettem, hogy mi volt a bajom, és hatalmas szemekkel figyeltem a Mikulást, aki megengedte a kisgyerekeknek, hogy az ölébe üljenek, és ott elmondják neki, hogy mit is kérnek, mire haza érnek. Mindenki vidám volt. A szülők boldogan fényképezték gyereküket a Télapóval, és úgy tűnt, hogy számukra minden tökéletes. Hirtelen a Mikulás megpillantott engem, és kezével intett, hogy menjek oda. Egy pillanatra lefagytam, majd futásnak eredtem. Nem arról van szó, hogy ijesztő volt, hanem arról, hogy nem tudja megadni azt, amire akkor vágytam: egy boldog életre, és szerető szülőkre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése