2. fejezet

Sziasztok, Gab újból jelentkezik! Ez a rész egy éjszaka szüleménye. Néha úgy vagyok, hogy 1 nap alatt kb. 4-5 részt is megírok. De (sajnos) valamikor 2 naponta írok meg egy fél részt :/
Még egy pozitívum: 2 követője van a blognak! Számomra ez fantasztikus, örülök, hogy tetszik a történet ♥
Ez a rész egy megtörtént esemény alapján készült!
Ölel, Gab

Nyla szemszöge

Ahogy sétáltunk a folyosón, többen megbámultak minket. De inkább engem. Végül Carl irodájában kötöttünk ki. Tudtam, hogy hogyan működnek itt a dolgok. Egy fekete bőrfotelben helyet foglaltam, Carl pedig az asztala mögötti székben lelt kényelmet. Mélyen a szemeimbe nézett.
- Nyla, miért jó ez? - kérdezi értetlen tekintettel. - Azt még megértem, hogy lázadsz, de miért akarsz mindenáron itt maradni?
- Nem mindegy, hogy azt a félévet itt vagy máshol húzom ki? - tettem fel azt a kérdést, szerintem jogosan. Hisz, hogyha betöltöm a 18-at, akkor már nem fogok ide "tartozni". Akkor szabad életet élhetek szabályok nélkül, függetlenül, egyedül... Carl azt nem érti, hogy miért akarok visszahúzódó lenni vagy hogy miért akartam ilyen lenni. Erről nem akarok beszélni, főleg nem Carl-al. Mi köze a dolgaimhoz? Csak nevelőszülőket próbál (próbál!) találni nekem. Carl csak a fejét rázta.
- De Nyla, ne így állj hozzá! - törte meg a csendet. Ha ezt a mondatot nem hallottam tőle ezerszer, akkor egyszer sem! Legyintett. Ez csak annyit jelent, hogy menjek fel a szobámba. Felálltam, kisétáltam, és a lépcső felé vettem az irányt. Nincsen sok gyerek az Otthonban. Az emeleten a szobák közepes méretűek voltak, két gyerek foglalt el egy szobát. Én az emeleti folyosó legvégén lakok, a 115-ös szobában. Kezemmel megérintettem a hideg kilincset. Eleinte csak tétováztam, de aztán egy mozdulattal lenyomtam a kilincset, és beléptem a helyiségbe. A "kis előszobában" állt egy nagy szekrény, jobb oldalt pedig egy ajtó volt, ami a fürdőszobát rejtette. Levettem a cipőt, és beléptem egy kicsit nagyobb helyiségbe. Ott két ágy, és két éjjeliszekrény foglalt helyet. Az ablak alatti ágy üres volt. Az ággyal szemben volt a másik alvóhely. Sok párna hevert rajta, és egy lány. Ő volt Tami-Lynn. Tami-Lynn egy 15 éves, szőkésbarna hajú, tengerkék szemű lány volt. Egy kinyúlt, szürke pulcsit viselt, és egy ugyanolyan színű melegítőnadrágot. Egy dobozt tartott az ölében. Tami-Lynn hobbija a varrás, azt a sok párnát is ő varrta. Furcsán nézett rám.
- Sz... szia... - köszönt makogva. Csak biccentettem köszönés képpen. Lehuppantam az üres ágyra. A plafont kezdtem bámulni. Thompson-éknál a szobám nagyobb volt, de üresebb is. Ott csak egy ágy volt, semmi több. Nagy unalmamban felálltam az ágyról, és kihúztam az ágynemű tartót. Benne volt egy füzet, egy fekete tolltartó, és egy... párna? Amikor itt hagytam az Otthont, akkor semmilyen párna nem volt benne. Felvettem. Egy sötétbarna, nagyon puha párna volt. Megfordítottam. A nevem volt rávarrva a hátuljára.
- Azt neked csináltam... - hallottam meg Tami-Lynn hangját. Ránéztem. - Hogy legyen valami emléked rólam...
- Kössz. - mondtam, majd ismét a párnára néztem. Idáig itt az Otthonban csak karácsonykor kaptam pár ajándékot, a születésnapomon pedig Carl-tól valami apróságot. De mástól soha nem kaptam semmit. Most pedig a "szobatársamtól" kaptam egy párnát. Furcsa érzés volt. Az ágyamra tettem a párnát a füzettel, és a tolltartóval együtt. Lefeküdtem, és elkezdtem rajzolni. Tami-Lynn a varráshoz, én a rajzoláshoz értek.

*Este*

Az utolsó falatot is lenyeltem, megtöröltem a számat, majd elindultam a hall felé. Még negyed óránk van a takarodóig. A hallban pár lány beszélgetett. Név szerint Gina, Leila, Charlotte, Colette, és Violet. Ők az Otthon egyik "klikkjét" alkotják. Ők a legbalhésabb lányok, még engem is leköröznek... Lefordítva ez azt jelenti, hogy nem cigit loptak, hanem sokkal durvább dolgokat műveltek. A szokásos dolgaikat csinálták: pletykáltak, és cikiztek. Ahogy egyre előrébb mentem, a talpam alatt nyikorgott a padló. A csajok tekintete persze rám vándorolt. Jól megnéztek maguknak, majd hirtelen felállt Leila.
- Ó drága Nyla! - kezdte "sajnálkozva". - Tudjuk, hogy nagyon beszeretnél hozzánk kerülni, de az nem úgy fog összejönni, ha cigit lopsz egy ócska üzletből! - mondta, mire a többi csaj felröhögött. Összepacsiztak, majd Leila is leült. Szemforgatással jeleztem, hogy baromira nem érdekel a megjegyzésük. Inkább gyors léptekkel felbaktattam a szobába, levágódtam az ágyra, majd folytattam a "művészkedést".

Kopogás törte meg a nagy csendet.
- Nem veszek semmit! - kiabáltam ki, de közben tovább rajzoltam. Az ajtó hirtelen kitárult, és két olyan személy lépett be rajta, akiket legszívesebben eltüntetnék a Föld színéről.
- Beszélnem kell veled! - kezdte is a hegyi beszédet. - Kérlek azt addig tedd el! - mondta, de szavai süket fülre találtak. Hirtelen valaki kikapta kezemből az eszközt. Idegesen néztem rá. Felugrottam az ágyról, mire Carl egy kicsit megszeppent, de Leila-ra nem hatott.
- Add vissza! - mondtam, és kinyújtottam a jobb kezem.
- Azok után, ahogyan beszóltál nekem a hallban! Előbb kérj bocsánatot! - na, ezt nem értettem. Egyáltalán nem! Mi az, hogy én beszóltam neki!?
- Nos Nyla, ezért jöttem. Hallottam, hogy megbántottad Leila-t...
- Ez a kis fruska szólt be nekem, csak most játssza azt a nem létező eszét! - förmedtem Carl-ra.
- Te vagy a fruska! És nekem igenis több eszem van, mint neked! - szállt be Leila. - És mellesleg! - itt felemelte a mutatóujját. - Engem szerettek az igazi szüleim, nem úgy, mint téged! - na, itt nálam elszakadt a cérna. Mégis hogy képzeli azt, hogy a szüleimről beszéljen!? Odaugrottam Leila-hoz, megragadtam a haját, és cibálni kezdtem. Ő hangosan sikoltott. Minél hangosabb volt, annál erősebben rángattam a póthaját. Carl megragadta a karomat.
- Nyla, engedd el! - mondta, de nem érdekelt. Megkapja a kis ribanc, amit megérdemel. Éreztem, hogy Carl hamarosan kellő távolságra fog elvinni Leila-tól, ezért még bedobtam az utolsó kártyát. Jobb lábamat meglendítettem, és jól gyomorszájon rúgtam őt. Elengedtem haját, Carl pedig azonnal Leila-hoz ment. Az ajtón ekkor lépett be Tami-Lynn.

- Ezt még megbeszéljük! - mondta Carl, majd kivezette a sérültet a szobából. Tami-Lynn értetlenül figyelte a jelenetet, aztán bement a fürdőbe. Én visszavetettem magam az ágyamba. Elővettem a füzetet, és írni kezdtem. Hogy mit írtam? Ami csak eszembe jutott. Amit már a szívemben hordoztam, de nem mondtam el senkinek.