Helloka Hambijaim!!
Hogy ne legyen ez a hét (is) unalmas, meghoztam a 3. rész folytatását!!
Utána már jobban fogom csavargatni az eseményeket ;)
Ölel, Gab
Nyla szemszöge
Hogy ne legyen ez a hét (is) unalmas, meghoztam a 3. rész folytatását!!
Utána már jobban fogom csavargatni az eseményeket ;)
Ölel, Gab
Nyla szemszöge
- Pakolhatsz Nyla! - amint ez a két szó elhagyta a száját, a poharam a földre esett, én pedig ledermedtem. Nincs még 1 órája, hogy intézkedett a hátam mögött!
Idegesen felszaladtam a szobámba. Becsaptam magam mögött az ajtót, ami hangos csattanással jelezte mindenkinek, hogy megérkeztem. Idegességemben legszívesebben beleütöttem volna a falba. Tami-Lynn ijedten nézett engem. Meg volt szeppenve. Próbáltam kicsit lehiggadni. Az ágyamhoz mentem, és elkezdtem pakolni. Igaz, nem volt nagyon mit összerakni, de azért pakoltam. Tami-Lynn végig figyelt. Felsóhajtott.
- Bárcsak engem is ilyen gyorsan örökbe fogadnának! - mondta, és még egyszer sóhajtott. Ekkor valami bevillant. Hát persze, erre miért nem gondoltam előbb! Rápillantottam az álmodozó lányra, majd a szekrényére.
- Tami-Lynn, tényleg szeretnél nevelőszülőket?
- I... igen... - mondta. Én kinyitottam a szekrényét.
- Akkor vedd fel a legszebb ruhádat, és pakolj! - kértem, mire szemei felcsillantak. Felugrott, és hirtelen... megölelt. Erősen szorított, szinte már sírt örömében. Elsuttogott egy köszit, odatrappolt a szekrényéhez, és elkezdett ruhát válogatni.
Miután kiválasztotta a legszebb ruháját, bement a fürdőbe átöltözni. Mikor kijött, határtalanul boldog volt, nagyon jól nézett ki. Megpördült a szoknyájában, majd elkezdett pakolni. Én az ágyamra ültem, és figyeltem Tami-Lynn-t. Ez egy fura ötlet volt, de legalább ő boldog lesz, én pedig nem megyek el. Hisz, élőben nem láttak még, szóval azt hihetik, hogy Tami-Lynn én vagyok! Ha sikerül összezavarnunk őket, akkor már sínen van minden. Hirtelen kopogtak.
- Nyla, készen vagy? - hallottuk meg Carl hangját. Tami-Lynn megköszörülte a torkát, és kiszólt.
- Mindjárt megyek le! - az én hangomon szólalt meg. Basszus, elfelejtetettem, hogy Carl-nak felfog tűnni, hogy ki kicsoda. Na, mindegy! Tami-Lynn megfogta a holmijait, és kisétált a szobából. Én mentem utána. A lépcsőnél elbújtam úgy, hogy én lássam az eseményeket, de ők ne lássanak meg engem. Tami-Lynn lassan sétált le a lépcsőn. Próbáltam nem elmosolyodni, de nem sikerült. Lent egy szőke hajú nő állt. Bizonyára ő fogadta örökbe Tami-Lynn-t... azaz engem. A hölgy elmosolyodott.
- Szervusz! - köszöntötte Tami-Lynn-t.
- Jó... napot! - köszönt ő is. Látszott rajta, hogy feszült, és izgult. - Ta... Nyla vagyok.
- Én Anna Marie, de neked most már anya vagyok. - mutatkozott be Anna Marie. Elvette Tami-Lynn cuccait, és Carl felé fordult. - Van még valami papírmunka?
- Várjon egy percet! - mondta Carl, és elindult a lécsőn... Lefagytam. Ha most lebuktunk, akkor az azt jelenti, hogy én megyek cselédnek egy családhoz. Amint Carl felért, egyből kiszúrt engem.
- Nyla, mire jó ez a cirkusz? - kérdezte.
- Pontosan tudod, hogy én nem fogok elmenni innen!
- De hiszen találtam neked egy kedves családot, ráadásul egy híresség a fia, szóval jól menne a sorod!
- Az sem érdekelne, ha a fia lenne a Király, nem megyek!
- Nyla, ne kezd elölről! Kapsz két percet, hogy összepakolj, és le gyere! - mondta, majd visszasétált a nőhöz, és Tami-Lynn-hez. Megint rám jött az idegesség. Betrappoltam a szobába, és az első dolgot, ami a kezembe akadt, a falhoz vágtam. A cipő szép kis nyomott hagyott a falon... Összeraktam a maradék holmimat, majd dühösen indultam el. Amikor a lépcsőhöz értem, Carl valamit magyarázott (gondolom a félreértést), Tami-Lynn pedig az egyik kanapén gubbasztott. A cipőm kopogott a lépcsőn, minek hangjára felfigyelt Anna Marie, és Carl. Carl elmosolyodott, és átkarolta a vállamat.
- Mrs. Irwin, hadd mutassam be Nyla-t... az igazit! - elengedte a vállamat, én pedig előrébb léptem.
- Szia Nyla! - köszönt a nő, és kezett nyújtott. - Anna Marie vagyok, de szólíts anyának! - én is kinyújtottam a kezem, és kezet ráztam a hölggyel.
- Nyla vagyok. - mondtam, és elengedtem a kezét. Tami-Lynn ekkor hirtelen felém szaladt, és újból átölelt, de most nem annyira erősen.
- Örülj a boldogságnak. - suttogta, majd felment az emeletre. Anna Marie elvette a holmijaimat, és elindult a kijárat felé. Én nem mozdultam. Carl a szemembe nézett.
- Nyla, miért nem nyitsz az új dolgok felé? - kérdezte.
- Carl, miért pátyolgatsz, ha nem vagy az apám? - vágtam vissza. Meglepődött ezen a kérdésemen. Anna Marie az ajtóban állt, és várt rám.
- Figyelj, kapsz náluk egy próbaidőt! Ha jó neked ott, akkor ott maradsz, de ha nem, akkor visszajöhetsz.
- És mennyi időről lenne szó?
- Amíg nem leszel 18!
- Fél évig nem fogok ott maradni! - jelentettem ki, mire Carl elkezdett gondolkodni. Tuti, hogy nem egy-két hetet fog mondani, hanem sokkal többet.
- Jó, akkor csak három hónap! - na, megmondtam...
- Jó! - mondtam, majd Anna Marie-ra néztem. Ha három hónapot kibírok ezzel a nővel, meg a híresség fiacskájával, az már jó. Mert biztos hogy nem fogok fél évet ott rohadni! Carl biccenetett egyet, ami jelen esetben azt jelenti, hogy elbúcsúzott tőlem. Felsóhajtottam, majd odamentem Mrs. Irwin-hez. Kisétáltunk az épületből, és egy fekete terepjáróhoz mentünk. Anna Marie a csomagtartóba pakolta azt a kevés holmit, amit viszek magammal. Én kinyitottam a hátsó ajtót, és beszálltam.
- Nem szeretnél elöl ülni? - kérdezte Mrs. Irwin a vezetőülésről. Én csak megráztam a fejem, amit látott a visszapillantóból. Beindította a járművet, majd elhajtottunk az Otthontól. Anna Marie elővette telefonját, és valami Tracy nevű csajt tárcsázott.
- Á szervusz kicsim! ... Hogy vagy? ... Na ne mondd! ... Figyelj csak, hamarabb nem tudnál hazajönni? ... Meglepi! ... Ki tudja, hogy ő mikor esik haza! ... Na rendben, puszi, szia! - majd letette. Meglepi? Én lennék a meglepi? Nem vagyok egy kölyökkutya, akit az utcán találtak, és titokban vesznek magukhoz!
- Bárcsak engem is ilyen gyorsan örökbe fogadnának! - mondta, és még egyszer sóhajtott. Ekkor valami bevillant. Hát persze, erre miért nem gondoltam előbb! Rápillantottam az álmodozó lányra, majd a szekrényére.
- Tami-Lynn, tényleg szeretnél nevelőszülőket?
- I... igen... - mondta. Én kinyitottam a szekrényét.
- Akkor vedd fel a legszebb ruhádat, és pakolj! - kértem, mire szemei felcsillantak. Felugrott, és hirtelen... megölelt. Erősen szorított, szinte már sírt örömében. Elsuttogott egy köszit, odatrappolt a szekrényéhez, és elkezdett ruhát válogatni.
- Nyla, készen vagy? - hallottuk meg Carl hangját. Tami-Lynn megköszörülte a torkát, és kiszólt.
- Mindjárt megyek le! - az én hangomon szólalt meg. Basszus, elfelejtetettem, hogy Carl-nak felfog tűnni, hogy ki kicsoda. Na, mindegy! Tami-Lynn megfogta a holmijait, és kisétált a szobából. Én mentem utána. A lépcsőnél elbújtam úgy, hogy én lássam az eseményeket, de ők ne lássanak meg engem. Tami-Lynn lassan sétált le a lépcsőn. Próbáltam nem elmosolyodni, de nem sikerült. Lent egy szőke hajú nő állt. Bizonyára ő fogadta örökbe Tami-Lynn-t... azaz engem. A hölgy elmosolyodott.
- Szervusz! - köszöntötte Tami-Lynn-t.
- Jó... napot! - köszönt ő is. Látszott rajta, hogy feszült, és izgult. - Ta... Nyla vagyok.
- Én Anna Marie, de neked most már anya vagyok. - mutatkozott be Anna Marie. Elvette Tami-Lynn cuccait, és Carl felé fordult. - Van még valami papírmunka?
- Várjon egy percet! - mondta Carl, és elindult a lécsőn... Lefagytam. Ha most lebuktunk, akkor az azt jelenti, hogy én megyek cselédnek egy családhoz. Amint Carl felért, egyből kiszúrt engem.
- Nyla, mire jó ez a cirkusz? - kérdezte.
- Pontosan tudod, hogy én nem fogok elmenni innen!
- De hiszen találtam neked egy kedves családot, ráadásul egy híresség a fia, szóval jól menne a sorod!
- Az sem érdekelne, ha a fia lenne a Király, nem megyek!
- Nyla, ne kezd elölről! Kapsz két percet, hogy összepakolj, és le gyere! - mondta, majd visszasétált a nőhöz, és Tami-Lynn-hez. Megint rám jött az idegesség. Betrappoltam a szobába, és az első dolgot, ami a kezembe akadt, a falhoz vágtam. A cipő szép kis nyomott hagyott a falon... Összeraktam a maradék holmimat, majd dühösen indultam el. Amikor a lépcsőhöz értem, Carl valamit magyarázott (gondolom a félreértést), Tami-Lynn pedig az egyik kanapén gubbasztott. A cipőm kopogott a lépcsőn, minek hangjára felfigyelt Anna Marie, és Carl. Carl elmosolyodott, és átkarolta a vállamat.
- Mrs. Irwin, hadd mutassam be Nyla-t... az igazit! - elengedte a vállamat, én pedig előrébb léptem.
- Szia Nyla! - köszönt a nő, és kezett nyújtott. - Anna Marie vagyok, de szólíts anyának! - én is kinyújtottam a kezem, és kezet ráztam a hölggyel.
- Nyla vagyok. - mondtam, és elengedtem a kezét. Tami-Lynn ekkor hirtelen felém szaladt, és újból átölelt, de most nem annyira erősen.
- Örülj a boldogságnak. - suttogta, majd felment az emeletre. Anna Marie elvette a holmijaimat, és elindult a kijárat felé. Én nem mozdultam. Carl a szemembe nézett.
- Nyla, miért nem nyitsz az új dolgok felé? - kérdezte.
- Carl, miért pátyolgatsz, ha nem vagy az apám? - vágtam vissza. Meglepődött ezen a kérdésemen. Anna Marie az ajtóban állt, és várt rám.
- Figyelj, kapsz náluk egy próbaidőt! Ha jó neked ott, akkor ott maradsz, de ha nem, akkor visszajöhetsz.
- És mennyi időről lenne szó?
- Amíg nem leszel 18!
- Fél évig nem fogok ott maradni! - jelentettem ki, mire Carl elkezdett gondolkodni. Tuti, hogy nem egy-két hetet fog mondani, hanem sokkal többet.
- Jó, akkor csak három hónap! - na, megmondtam...
- Jó! - mondtam, majd Anna Marie-ra néztem. Ha három hónapot kibírok ezzel a nővel, meg a híresség fiacskájával, az már jó. Mert biztos hogy nem fogok fél évet ott rohadni! Carl biccenetett egyet, ami jelen esetben azt jelenti, hogy elbúcsúzott tőlem. Felsóhajtottam, majd odamentem Mrs. Irwin-hez. Kisétáltunk az épületből, és egy fekete terepjáróhoz mentünk. Anna Marie a csomagtartóba pakolta azt a kevés holmit, amit viszek magammal. Én kinyitottam a hátsó ajtót, és beszálltam.
- Nem szeretnél elöl ülni? - kérdezte Mrs. Irwin a vezetőülésről. Én csak megráztam a fejem, amit látott a visszapillantóból. Beindította a járművet, majd elhajtottunk az Otthontól. Anna Marie elővette telefonját, és valami Tracy nevű csajt tárcsázott.
- Á szervusz kicsim! ... Hogy vagy? ... Na ne mondd! ... Figyelj csak, hamarabb nem tudnál hazajönni? ... Meglepi! ... Ki tudja, hogy ő mikor esik haza! ... Na rendben, puszi, szia! - majd letette. Meglepi? Én lennék a meglepi? Nem vagyok egy kölyökkutya, akit az utcán találtak, és titokban vesznek magukhoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése